![](http://papirkell.hu/wp-content/uploads/2016/08/takaritas.png)
Takarítás
A létesítmények rendszeres takarítása bizalmi feladat, hiszen egy káresemény bekövetkezése után a legnehezebb feladat a felelősség pontos meghatározása az adott objektumot őrző biztonsági szolgálat és a takarítást végző vállalkozás között. Ezen elveket szem előtt tartva az objektumvédelem mellett takarítási szolgáltatásokat is kínálunk, így társaságunk egyetemlegesen felel az objektumban található értékekért.
![](http://papirkell.hu/wp-content/uploads/2016/08/vagyonvedelm.png)
Vagyonvédelem
Vagyonvédelmi feladatainkban helyet kap többek között az objektumőrzés, rendezvénybiztosítás, Munkánk során nagy figyelmet fordítunk szakképzett tapasztalt precíz vagyonőrök alkalmazására.
Az együttműködés megkezdése előtt koncepciót készítünk a végrehajtandó vagyonvédelmi feladatokról, a tevékenység végzéséhez indokolt vagyonőri létszámról, a szervezési elvekről, a feladat ellátásához szükséges szolgálati helyekről, valamint a célszerű technikai rendszerekről úgy, hogy az teljes mértékben a Megbízó érdekeit és vagyonának védelmét szolgálja. Az élőerős és a technikai védelem megfelelő kezelése, helyének, szerepének és arányainak pontos meghatározása alapvető fontosságú a védelem megszervezésében. Az optimális arány meghatározásához elsősorban az alábbi körülményeket vizsgáljuk meg és vesszük figyelembe:
- az aktuális védelmi szintet
- az objektum elhelyezkedését és környezetét
- a megszerezhető és eltulajdonítható érték nagyságát
- a rongálással okozható kár értékét a potenciális elkövetők körét
- a technológiai körülményekből adódó elkövetési módokat
- a kialakításra és bevezetésre került belső szabályzatokat, utasításokat
- az üzemeltetés és a vagyonvédelem eddigi tapasztalatait, stb.
A szolgáltatás céljának elérése érdekében végrehajtjuk a terület felmérését, megismerjük a tervdokumentációkat, a kialakított infrastruktúrát, a bevezetett technológiákat és ezek alapján elemezzük az aktuális állapotot, javaslatot teszünk a felmerülő őrzés-védelmi feladatok megoldására.
Cégünk több éves tapasztalattal bír irodaházak, gyárak, Welness fürdő, gyárak, ipari létesítmények takarítási feladatainak ellátásában.
Takarítási tevékenységünk során ügyelünk a környezeti terhelés minimalizálására megfelelő minősítéssel rendelkező takarítószerek használatával. Munkánk során arra törekszünk, hogy az adott létesítmény esztétikai és műszaki minősége is tartós maradjon.
A létesítmények rendszeres takarítása bizalmi feladat, ezt szem előtt tartva az objektumvédelem mellett takarítási szolgáltatásokat is kínálunk, így társaságunk egyetemlegesen felel az objektumban található értékekért.
A két üzletág összevont kezelése megerősíti az őrzött terület biztonságát és speciálisan a létesítményre szabott vagyonvédelmi és takarítási szolgáltatást nyújt a megbízónak. A vállalt feladatok magas szintű ellátását megfelelően felkészített vagyonőrökkel és képzett takarítókkal biztosítjuk. A takarítási feladatok meghatározását, azok koordinálását és ellenőrzését egy vezető munkatársunk végzi, ezzel szavatolva az épületek értékének maximális megóvását. A takarítási időszakokat és az alkalmazandó technológiát a megbízó igényeit szem előtt tartva alakítjuk ki úgy, hogy a munkavégzés ne zavarja az épületben folyó napi tevékenységet.